Október hónap – Optimizmus gyakorlása

Enyhe értelmi fogyatékos tanulók általános iskolája
Tisztaforrás csoport

Tükröm, tükröm…

Azt, hogy milyen módon látjuk magunkat a tükörben, éppen aktuális hangulatunk is meghatározza. A pozitív gondolatok, az optimizmus jellemzőiről beszélgetés, jó irányba terelte a tanulók hangulatát. Az időjárás is kegyes volt hozzánk. A napsütés, kellemes idő, a téma jó munkakapcsolatot eredményezett. Szerették a feladatot, jó kedvvel dolgoztak.
Mindenkinek lett egy saját varázstükre.
A tükör a mesét is előhozta. A gyerekek kritikája, sajátosan került megfogalmazásra: – A boszorkány, a gonosz hiába néz a tükörbe, akkor is látszik ki ő. Viszont ha mi mosolygósan, kedvesen, nézünk a tükörbe, akkor segíthet, hogy bátrabban oldjuk meg a feladatokat, javítsuk a helyzetünket. A mosoly segíthet, hogy vidámabbak legyenek azok is, akik bennünket látnak.

Sziklaforrás csoport

Igazán vidám hangulatú Boldogságóránk volt! A lufik felfújása is nagy próba elé állította a kicsiket. A fotózáson még megvolt mindegyik lufink, majd az egyik fennragadt a plafonon, pedig csak levegővel fújtuk. A játék közben egyik, másik persze kipukkadt. Ahhoz, hogy a jó hangulat megmaradjon, pótolni kellett, mert persze mindenki ragaszkodott hozzá, hogy legyen sajátja.
A fotókat is mókásnak találták a gyerekek, ahol a sajátjukat takarva lufifejekkel pózolnak.

Kapcsolódó bejegyzések

Boldogságóra Program

Heves Vármegyében kolléganőnket, az Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium pedagógusát, Vásárhelyiné Vígh Editet nevezték ki az élményközpontú, Boldogságóra Program nagykövetévé. Az országban harminc kiváló

Tovább olvasom

Január-Célok kitűzése

Középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók általános iskolája Sziklaforrás csoport 5 napos kihívás A legkisebbek a hónap felkínált feladatai közül kihívásnak örvendeztek

Tovább olvasom

November hónap –

Enyhe értelmi fogyatékos tanulók általános iskolája Tisztaforrás csoport Kicsi esőcsepp A társas intelligencia összetevőit elemeztük az óra elején. Együtt lenni

Tovább olvasom