2023.augusztus 20-án került megrendezésre az egri Rotary Klub szervezésében a már hagyományos ,,Patak Parti Kacsa Parti”, amely az intézményünk a -Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola- csoportjait támogatta. A kacsajegyekből befolyt összeg lehetővé tette egy mozgássérültek számára kialakított speciális forgó beszerzését, amelyet kerekesszékes gyermekek is használni tudnak. A speciális játszótér és környezetének kialakítása 2024 augusztusában valósult meg, amihez még az Egri Tankerületi Központ, intézményünk és a szülők támogatását is megkaptuk.
Ahhoz, hogy a terület a végleges szépségében pompázzon nagyon sok munkálat várt még az ősz folyamán ránk, amiben segítettek intézményünk Kert és Parkápoló szakmai csoport tanulói, Darvas Attila intézményegység vezető, és Hornyeczki Ádám szakoktató, a karbantartóink és a Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola kollektívája.
10 évesek lettünk
Novemberben egy projekt hét keretén belül megünnepeltük a Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola fennállásának 10 éves évfordulóját.
Készültünk egy fotókiállítással, videófilmmel, elkészült az intézményegységünk logója, készítettünk saját logós kekszeket, ünnepi díszbe öltözött a folyosónk és a tantermeink, és nem maradhatott el a szülinapi party sem.
Fenntarthatósági témahét
A Fenntarthatósági témahéten Gabi néni vezetésével lehetőség nyílt arra, hogy bemutathassuk, hogy a mások számára már hulladéknak számító anyagok számunkra mekkora kincsek lehetnek. Szebbnél-szebb ötletes fejlesztő játék készült, amiket egy interaktív kiállítás keretein belül be is mutattunk.



