November hónap –

Enyhe értelmi fogyatékos tanulók általános iskolája
Tisztaforrás csoport

Kicsi esőcsepp

A társas intelligencia összetevőit elemeztük az óra elején. Együtt lenni jó! De kivel, miért találkozunk szívesen, melyek azok a tevékenységek, amelyek összehoznak bennünket. Hogyan választunk társat, barátot egy-egy nagyobb közösségből? Ezeken a kérdéseken keresztül dolgoztuk fel a november hónap témáját. Az ajánlott kis mesét először eljátszottuk, majd közös rajzot készített a csoport.
A legkisebb esőcseppről tulajdonságokat is gyűjtöttünk. Elég sok jellemző gyűlt össze. Majd megbeszéltük, ezek a tulajdonságok hogyan fejtik ki hatásukat társas kapcsolatainkban. A gyerek szerint a legkisebb esőcsepp: bátor, kíváncsi, merész, más, mint a többiek, hős, szabadságra vágyott, önálló, ügyes, a növényeknek az oázisban életet adó.
A társait is jellemeztük: védelmet biztosítottak, óvták, okosították, segítségére siettek a kicsinek, támogatták, figyeltek egymásra.
Igen, ezek a tulajdonságok mind jól jönnek társas kapcsolatainkban. Ha beleérezzük magunkat a másik helyzetébe, átérezzük helyzetét, segíthetünk egymásnak. A kapcsolatainkban észrevesszük a társunk szándékait és azt is, ha szüksége van ránk.
A mese rajzos megjelenítése során érdekes volt figyelni, melyik gyerek mit rajzolt.

Kapcsolódó bejegyzések

Boldogságóra Program

Heves Vármegyében kolléganőnket, az Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium pedagógusát, Vásárhelyiné Vígh Editet nevezték ki az élményközpontú, Boldogságóra Program nagykövetévé. Az országban harminc kiváló

Tovább olvasom

Január-Célok kitűzése

Középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók általános iskolája Sziklaforrás csoport 5 napos kihívás A legkisebbek a hónap felkínált feladatai közül kihívásnak örvendeztek

Tovább olvasom