Kollégiumunkban sajátos nevelési igényű – enyhe értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, valamint súlyosan-halmozottan sérült – gyermekek, tanulók nevelése-oktatása folyik, óvodás kortól egészen a Készségfejlesztő Iskola befejezéséig. A kollégium egy feladatellátási helyen működik az iskolával, azzal szerves egységben. Feladata a megfelelő feltételek megteremtése azon gyerekek számára, akiknek lakóhelyükön nincs lehetőségük speciális tanulásra, vagy a szülő kéri gyermeke intézetbe való felvételét, illetve a Pedagógiai Szakszolgálat Szakértői Bizottságának szakvéleménye, javaslata alapján kerülnek a kollégiumba.

A nevelés az intézmény kollégiumi programja alapján valósul meg. Intézményünkben a kollégium munkarendje alkalmazkodik a gyermekek óvodai és a tanulók iskolai munkarendjéhez. A kollégium egyik alapfunkciója az óvodai, és az iskolai nevelő – oktató munka támogatása, kiegészítése. A kollégium ellátja a napközis gyermekek délutáni foglalkoztatását is.

 

Kollégiumi elhelyezés

Az intézményegység 103 férőhelyes, 1 szárnyában nemenként és korcsoportonként elkülönülve vannak a kiszolgáló helyiségek, a hálótermek és nappali szobák. A hálótermek mindegyike 8 ágyas, egységenként fürdőszobákkal ellátott. A betegszobai részleg 3×3 ágyas, 3 fürdőszobával, 1 orvosi szobával és egy nővér szobával rendelkezik.

 

Hálótermeink:

 

 

 

 

Közösségi terek, nappalik:

 

 

 

 

Udvari játékok:

 

 

 

 

Tanulóink napirendje

A kollégium napirendje az óvodásoknak ill. az iskolásoknak hasonlóan épül fel. Ébresztő, reggeli tisztálkodás, reggeli, készülődés a tanórákra, iskola, ebéd, tanóra, kollégiumi foglalkozások, vacsora, Tv nézés, játék, esti kulturális jellegű irányított foglalkozások, szakkörök, készülődés a lefekvéshez, takarodó.

 

 

Kollégiumi foglalkozások:

 

 

Tanóra

 

 

Játékfoglalkozás

 

Kultúrfoglalkozás

 

 

Munkafoglalkozás

 

 

 

Szakkörök:

  • Mese szakkör
  • Sport szakkörök
  • Ügyeskedő-kézműves szakkör
  • Könyvtári ismeretek
  • Rajz szakkör
  • Informatika
  • Mozgásszínház
  • Képzőművészeti szakkör
  • Hétszínvarázs zenei fejlesztés
  • Mikkamakka báb szakkör

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rendszeres rendezvényeink:

 

 

Mikulás

 

 

Adventi játszóház

 

 

 

 

Karácsonyi vacsora

 

 

 

Farsang

 

 

 

 

 

 

Húsvéti játszóház

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyermeknap

 

 

 

 

 

 

 

Nyári tábor