Adventtől karácsonyig a Gyógypedagógiai Óvodában

A karácsonyvárás hangulata járja át a december hónap napjait óvodánkban. Az intézményegységben közösen kezdtük el a készülődést, mind az 5 csoport részvételével.

A közös készülődés célja:

  • az ünnepre való érzelmi ráhangolódás, a család ünnepének az előkészítése
  • az adventi ünnepkör hagyományainak, szokásainak a felidézésével közös élmények átélése
  • az összetartozás érzésének erősítése (csoport-, illetve óvodai szinten működő hagyományok ápolása)
  • a gyermeki kompetenciák fejlesztése (értelmi, szociális, kommunikációs, testi)

Több program, esemény is kapcsolódott ehhez a négy héthez:

Az első adventi gyertyát az óvodások gyújtották meg az intézmény adventi koszorúján. A gyermekek életkoruknak megfelelő, vidám, kis zenés-mozgásos műsorral indították ezt a szép hagyományt. Ezt követően minden gyertyagyújtásnál nézőként jelen voltunk.

 

 

 

 

Részt vettünk az intézményi Mikulás rendezvényen, nagy izgalommal várták gyermekeink a Mikulást, az ajándékot.

 

 

 

 

 

A sikeres „Kapcsolda” programon elbábozott Holle anyó c. mesét óvodásainknak is eljátszottuk. Élvezték, örültek neki!Sütöttünk mézeskalácsot! Talán az egyik legnépszerűbb program lett! 

Feldíszítettük az óvoda közös karácsonyfáját, együtt az 5 csoport gyermekei és nevelői, majd közös énekléssel üdvözöltük.  Sor került a csoportokban lévő saját kis karácsonyfák díszítésére, a csoportszobák dekorálására is A karácsonyi játszóházat óvodásaink is meglátogatták, ahol élvezettel készítették a szülőknek az ajándékokat. Utolsó héten a csoportoknál „megjött a Jézuska”. Ajándékbontás, karácsonyi terített, ünnepi asztalnál fogyasztott tízórai, ebéd, zenehallgatás, meghitt ünneplés jellemezte napjainkat.

 

Bejegyzés megosztása:

Kapcsolódó bejegyzések

Tapasztalatcsere kirándulás

2024.05.03-án intézményünk EÁI munkaközössége tapasztalatszerző látogatást tett az ózdi Csillagfürt EGYMI-be, ahol betekintést nyerhettünk egy hozzánk hasonló intézmény mindennapjaiba. Hasznos

Tovább olvasom

Halloween projekt

2023 Október 14. és 27-e között, intézményünk kollégiumi munkaközössége és diákönkormányzata együtt sikeres projektet bonyolított le, Halloween-i hét címmel. A

Tovább olvasom

Állatok világnapja

Az állatok világnapját október 4-én ünnepeljük. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. Az intézmény hagyománya

Tovább olvasom