2016. október 6. – Koszorúzás
Koszorúzás Az Intézmény képviseletében a készségfejlesztő iskolás tanulóinkkal részt vettünk a városi önkormányzat által szervezett október 6-i koszorúzáson Lenkey János honvéd tábornok sírjánál. Az ünnepi műsort tanulóink érdeklődve, fegyelmezetten kísérték figyelemmel. Jövőre is szeretnének részt venni a megemlékezésen.
2016. szeptember 30. – Ki mit tud
Ki mit tud Idén is megrendezhettük a Kiskőrösi EGYMI KI MIT TUD versenyének területi döntőjét a szegregáltan és integráltan nevelt tanulásban és értelmileg akadályozott, autizmus spektrum zavarral küzdő és halmozott fogyatékossággal élő (értelmi és mozgás vagy érzékszervi sérült) gyermekek, fiatalok számára. A verseny célja a nyilvános szereplés lehetőségének megteremtése a tehetséges fogyatékkal élő gyermekek részére. Olyan fórum biztosítása, […]
2016. szeptember 1. – Tanévnyitó ünnepség
Tanévnyitó ünnepség 2016. szeptember elsején délelőtt 10 órakor kezdődött intézményünk tanévnyitó ünnepsége. A Kalamajka Színjátszókör tanulói a nyár emlékeit idéző, de már az iskolára hangoló versekkel és zenékkel köszöntötték az új tanévet. A műsor végén Hornyeczki Lászlóné igazgató asszony nyitotta meg a 2016/17-es iskolai évet.
2016. augusztus 7-12. – Tánc- és drámatábor – Fonyódliget
Tánc- és drámatábor Fonyódliget A nyár nem maradt idén tábor nélkül. Augusztus 7-12 között, kilenc gyermekkel vettünk részt a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület által szervezett tánc és drámatáborban Fonyódligeten. Itt amellett, hogy kihasználtuk a Balaton nyújtotta lehetőségeket, nagyon sokat tanultunk a mozgásszínházról. Megismerkedtünk színházi alapfogalmakkal, úgy, mint színpad, kellék, jelmez… stb. Rengeteget dolgoztunk […]
2016. július – Erzsébet napközis tábor
Erzsébet napközis tábor 2016. júliusában komplex napközis tábort szerveztünk tanulóinknak. Az egy hetes turnus alatt biztonságos és tartalmas programokat szerveztünk a gyerekeknek. Az 5 nap alatt rengeteg új élménnyel gazdagodtak. 1. nap: Csapatépítő versenyek, közösségépítő játékok napja: Környezettudatos játszóház újrahasznosított anyagokból: 2. nap: Kirándulás Szilvásváradra autóbusszal, kisvonatozás, túrázás, ősember barlang: 3. […]
2016. június 15. – Tanévzáró ünnepély
Tanévzáró ünnepély A tanév utolsó tanítási napján vidám, szünidőre hangoló műsorral búcsúztatták iskolánk diákjaiaz eltelt kilenc és fél hónapot. A zenés, táncos, verses jelenetekkel elénk varázsolták az elkövetkező nyári élményeket, a képek segítségével felidézték az emlékezetes hétköznapokat. Burai József végzős tanuló pantomim játék keretében szembesített minket a nyári szünet utcai hangulatával. Az IgazgatóAsszony köszöntő […]
2016. május – Falu-város projekt az óvodánkban
Falu-város projekt az óvodánkban Nagy izgalommal készültünk a hét eseményeire, és az várakozásunknak megfelelően sok élménnyel gazdagította óvodásaink életét. A falu és város települések jellemzőit konkrét tapasztalással kívántuk bemutatni a gyermekeknek, nagyon élvezték az óvodai, de főleg az óvodán kívüli programokat. Interaktív táblánál is ismerkedtünk a falu élőlényeivel. Aztán ellátogathattunk […]
2016. május 6. – Anyák napja óvodában
Anyák napja az óvodában Május 6-án, pénteken köszöntöttük az édesanyákat, nevelőket óvodánkban Anyák napja alkalmából. Mindhárom csoport nagy igyekezettel, szeretettel készült az ünnepségre, a résztvevők is örömmel, meghatódva fogadták.
2016. május 2-6. – Anyák napja a Szakiskolában
Anyák napja a Szakiskolában Szívvel-lélekkel készültek diákjainak az anyák köszöntésére. A projektzáróra meghívtuk az édesanyákat, nagymamákat, gondozókat. A fiatalok versekkel, dalokkal köszöntötték őket. Átadták ajándékaikat és a maguk készítette süteményekkel kínálták meg a vendégeket.
2016. április 20-22. – Szakmai Tantárgyi Komplex Verseny országos döntő
Szakmai Tantárgyi Komplex Verseny országos döntő 2016. április 20-21-22-én a Bajai Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon-ban rendezték meg a készségfejlesztő speciális szakiskolák 12. osztályos tanulói számára meghirdetett Szakmai Tantárgyi Komplex Versenyországos döntőjét. Intézményünk Készségfejlesztő Speciális Szakiskolájának két tanulója vett részt a versenyen. Poczok Zsolt Háztartástan tantárgyból […]