2018. május 8. – Operakaland

Operakaland   2018. május 8-án, már mint gyakorlott Operakaland-túrázó csapat indultunk el Budapestre az Erkel Színházba, ahol most először nem operát, hanem balett előadást tekinthettünk meg. Nagy izgalommal és várakozással ültünk be a „Total Dance” előadásra, hiszen a klasszikus és kortárs balett befogadása nehéznek tűnhet. Annál inkább kellemes volt a csalódásunk, mert a zene, a színpad, és […]

2018. április 23-27. – Pénzügyi ismeretek – projekt a Kollégiumban

Pénzügyi ismeretek – projekt a Kollégiumban   2018. április 4. hetében „Pénzügyi ismeretek” projektet szerveztünk. Megismerkedtünk a pénz fogalmával, történetével, funkcióival és fajtáival. A tematikus héten olyan tevékenységeket végeztek a gyermekek, melyek felhívták figyelmüket a pénz szerepének fontosságára. Tanulóink aktivitása, érdeklődése és jó kedve bizonyította, hogy a témahét sikeres volt.      

2018. április 18-20. – Szakmai Tantárgyi Komplex Verseny

Szakmai Tantárgyi Komplex Verseny   Ebben a tanévben a Nemzetgazdasági Minisztérium hirdette meg a Szakmai Tantárgyi Komplex Versenyt a készségfejlesztő iskolák végzős tanulói számára.   A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szervezésében 2018. április 18-19-20-án a Bajai Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény-ben rendezték meg a versenyt.   Kozák Amanda, Bukta […]

2018. április 9. – XXXIV. Koncz Dezső Országos Tanulmányi Verseny regionális fordulója

XXXIV. Koncz Dezső Országos Tanulmányi Verseny regionális fordulója   2018. április 9-én Girincsen került megrendezésre a XXXIV. Koncz Dezső Országos Tanulmányi Verseny regionális fordulója. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény vállalta a szervezést és a verseny lebonyolítását. A regisztráció és megnyitó után […]

2018. március 8. – Kutyaterápiás foglalkozás

Kutyaterápiás foglalkozás     A Mancs a szívhez Közösség térítésmentes kutya-gyermek kommunikációs tréning programot indított óvodás és iskolás gyermekek részére. Intézményünk sikeresen pályázott, így a két foglalkozásra 2018. március 8-án került sor. A kutyaterápiás foglalkozáson a fejlesztő nevelés-oktatás néhány tanulója is részt vehetett. A jól szocializált, terápiás végzettséggel rendelkező Bora kutyus és gazdái segítségével játékos, […]

2018. március 7. – KI MIT TUD? – Regionális forduló

KI MIT TUD? – Regionális forduló   Az idei tanévben Miskolcon az Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI adott helyet a KI MIT TUD? Regionális fordulójának. A megmérettetésen iskolánk tanulói is részt vettek, ahol színvonalas szereplésükkel nagyon jó helyezéseket értek el.   Színvarázs Csengettyűzenekar: 1. helyezés A zenekar tagjai: Figeczki Márta, Dávid Márk, Nyeste […]

2018. március – Serdülőkori változások

Serdülőkori változások   Tóthné Juhász Magdolna védőnő vezetésével két alkalommal a „Serdülőkori változások” témakörében vettek részt játékos foglalkozáson a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók általános iskolájának hetedik osztályos tanulói. Változatos feladatok és drámapedagógiai játékok keretében is megbeszélték saját testük változásait és gyakorolták a helyes viselkedési szokásokat.    

2018. február – Élet a madáretetőn c. rajzpályázat eredményhirdetése

Élet a madáretetőn c. rajzpályázat eredményhirdetése     A hortobágyi Madárkórház Alapítvány „Élet a madáretetőn” címmel januárban rajzpályázatot hirdetett meg. Februárban örömmel értesültünk, hogy Varga Patrik 7. osztályos tanuló az országos pályázaton 3. helyezést ért el. Jutalmul egy szép könyvet és egy madarakról szóló CD-t kapott. Gratulálunk a szép eredményhez!    

2017. december – Mikulás

Mikulás   Az Intézmény és a Kollégium talán egyik legfontosabb és legjobban várt ünnepe a Mikulás. Idén is eljött hozzánk az öreg nagyszakállú jóságos Mikulás és sok-sok ajándékkal kedveskedett a gyerekeknek. Természetesen vele voltak elmaradhatatlan segítői a krampuszok is. Iskolánk diákjai pedig kis műsorral kedveskedtek a Mikulás bácsinak. Ebben az évben a DÖK segítségével tankonyhai […]

2017. november 23. – Elsősegélynyújtó tanfolyam

Elsősegélynyújtó tanfolyam   2017. november 9-én és 23-án a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók általános iskolájának hetedik osztályos tanulói elsősegélynyújtó tanfolyamon vettek részt. A fiatalok először beszélgettek a leggyakrabban előforduló balesetekről, majd szituációs játék keretében gyakorolták a mentők helyes értesítésének módját. A második foglalkozáson kis csoportokban gyakorolták a sérülések szakszerű ellátását. Az órát Tóthné Juhász Magdolna […]