Mikulás
Az idei évben a vírushelyzet miatt rendhagyó módon került megrendezésre a hagyományos Mikulás ünnepség iskolánkban. A kollégium nevelők és a DÖK közösen együttműködve bonyolította le. A gyermekek idén is készültek kedves egyéni és csoportos produkciókkal nevelőtanáraik segítségével, amelyet videóra vettünk, majd összevágva az anyagot eljuttattuk „a Mikulás bácsinak”, aki idén sajnos a covid19 fertőzésveszély miatt nem látogathatott el személyesen hozzánk. Viszont segítőkész manócskái megoldották a helyzetet és csoportonként osztották szét a „jó gyerekeknek” a megérdemelt csomagocskákat. Sőt, a neki szánt kis ajándékokat, rajzokat is eljuttatták a „kedves kis- öregnek”. Ebben a feladatban a DÖK tagjai segítették őket. Aztán a délután folyamán a gyermekek is megnézhették a Mikulás műsort interaktív táblán, sőt játékos interaktív kvízt is kitölthettek az ünneppel kapcsolatban. Bár az idei ünnep, nem a megszokott módon zajlott, mégis meghittség, sok játék és kacagás fűszerezte. Ezúton is köszönjük Nemes Sándor, Gyenese László és Bodnár István Volán dolgozók önzetlen támogatását, hogy mikulás csomagokkal támogatták az intézményünket, és örvendeztették meg a gyermekeket.
|